Kert hónapról-hónapra

Kert hónapról hónapra

Kertészkedni egész évben lehet, de nézzük, melyik hónapban mit tudunk ültetni kertünkbe.

Aki kertészkedik, az jól tudja, hogy egész évben van tenni való a kertben, szinte nincs is olyan hónap, egy-kettő kivételével,amikor ne tudnánk kimenni egy kis kerti munkára a szabadba.

Kezdjük rögtön a januárral.

Ebben a hideg fagyos hónapban még semmi tenni valónk, nincs hiszen a föld fagyos, és mínuszok repkednek. De ekkor már érdemes elgondolkodni azon vajon mit is szeretnénk majd ültetni, és hogyan rendezzük el kertünket az idén. Szedjük össze a felesleges kacatokat a kertből, amit télen felhalmoztunk, ha jó idő van és a talaj nem fagyott, ássuk fel a kertet és forgassunk bele jó minőségű komposztot és trágyát. Készítsük elő a cserepeket, és virágtartókat, szerezzük be a virágföldet, és a különböző kerti eszközöket, kiegészítőket.

Február:

Sajnos még ekkor is hideg van, de már egyre gyakrabban megy a hőmérséklet 5-10 fok közelébe.

Itt az ideje a tavaszi hagymás növények beszerzésének. Akinek nincs kertje, csak erkélye az is bátran vásároljon hagymás növényeket, hiszen akár egy cserépbe, vagy egy balkonládába is elültethetjük a szebbnél szebb tavaszi virágokat. Válogassunk kedvünkre a tulipánok, a jácintok, hóvirágok, nárciszok, és más színes illatos tavaszi virágok közül. Ha kertbe szeretnénk ültetni a hagymákat érdemes februárban előhajtatni őket fagymentes 10-15 fokos hőmérsékleten.

Március:

Ebben a hónapban már nincs megállás, kivéve, ha az idő nem engedi, hiszen láttunk már márciusban hóesést. De ha jó idő van, és éjjel nem megy a hőmérséklet 5-10 alá, indulhat a kertészkedés.

Első lépésként a tavaszi hagymásokat ültessük ki, vagy tegyük ki cserépbe, hiszen ezek a növények jól bírják az 5-10 fokos hideget. De akkor már figyelnünk kell a benti szobanövényekre is, hiszen amint megindul a tavaszi napsütés és meleg a lakásban tartott dísznövényeink is éltre kelnek. Azokat a növényeket, amelyek már két éve nem voltak átültetve, ültessük át nagyobb cserépbe és friss fölbe.

De márciusban már a magvetésen is gondolkodhatunk, hiszen sok olyan növény van, amit érdemes kiültetés előtt előhajtatni. Márciusban szaporító ládába vethetjük a paradicsomot, a paprikát, fűszernövényeket és több egynyári virágot is. Erre a célra egy világos fűtetlen garázs is megfelelő.

Ha eddig még nem ástuk és nem rendeztük a kertet, itt az ideje a tavaszi napsütésben egy meleg hétvégén nekiállni. Ne felejtsük le, a komposztot és a trágyát beforgatni a talajba, hiszen növényeinknek tápanyagra lesz szüksége.

Április:

Áprilisban már figyeljük az időjárást napról napra, és amikor 15 fok fölé megy a hőmérséklet, kivihetjük a palántákat.

Ilyenkor jön az úgynevezett edzés! Bizony kedves olvasó, a növényeinket edzeni kell. Na persze nem a kondi terem falai közé kell őket vetnünk, hanem az időjáráshoz a fényhez, a napsütéshez kell őket szoktatni.

Ha kivisszük a palántákat és kint hagyjuk őket, sokkot kaphatnak, vagyis a hirtelen fény, hőmérséklet és napsütés kipusztítja őket. Eddig a védett helyen voltak, most pedig minden megváltozik. Épp ezért első lépésként csak pár órára vigyük ki őket, majd mehetnek vissza a védett helyre. Az első nap 2-3 óra, majd 4-5 óra, és két hét múlva kint maradhatnak.

A legtöbb bevásárló központban már ilyenkor dömpingben árulják a muskátlit, és már egynyári növényt. De vigyázat! Ezeknek a növényeknek az április még hideg. Ha nem bírunk ellenállni a csábításnak, vásároljuk meg a növényeket, de még ne hagyjuk kint őket. A muskátli palántákat nappal kitehetjük a kertbe, de éjjelre vigyük őket védett helyre.

Május:

Eljött az egynyári virágot ültetésének ideje. Ekkor már bátran jöhetnek a muskátlik, és a szabadföldi magvetés is. Ültessünk minél több egynyári virágot, fűszernövényt, bokrot, cserjét, és örökzöldet. Ne feledkezzünk meg a fűmagvetésről sem, és az évelő dísznövényekről. Ültessünk kardvirágot, dáliát, liliomot, Kálát.

Ez a hónap a legkeményebb egy kertésznek, hiszen ekkor kell beültetni az egész kertet, hogy nyáron virágzó pompát kapjunk. A virágzás idejét a magokkal tudjuk kombinálni, hiszen már márciustól vethetjük a magokat, így folyamatosan virágzó növényeket kapunk. A kerteket elborítja a muskátli, a futó muskátli, a büdöske, a paprikavirág, és sok már egynyári dísznövény.

Június:

Ekkor már javában virágzik kertünk, nincs más dolgunk, mint ápolni, gondozni őket, és gyönyörködni a szépségükben. Ekkor még ültethetünk újabb jövevényeket kertünkbe, sőt ha lekéstük magvetést, de szeretnénk még zöldséget, fűszert ültetni, megtehetjük.

Július:

Ekkor már csak kész palántákat és kifejlett növényeket vásároljunk, és pótoljuk az esetleges tönkre ment virágokat. A nyári hónapokban szinte naponta gondozzuk a kertünket, szedjük ki a gyomot, öntözzük a földet, és szedjük le az elnyílott virágokat.

Augusztus:

Ebben a hónapban kertünk virágözöné változik, nyílnak a kardvirágok, a dáliák, a rózsák roskadoznak a virágoktól, a zöldségek kövérre hízták magukat.

A hónap végére már sok virágunkból kifogyott a szusz és készülnek pihenőjükre, ám ekkor gondolnunk kell a jövő évre és be kell gyűjtenünk a magokat.

A kezdő kertészeknek ajánljuk  a körömvirágot, a büdöskét, a szarkalábat, a napraforgót, mert ezekből igen egyszerű magot gyűjteni. Így jövőre már alapból meglesz a kerti növényeink fele.

A fűszernövényekről is szedjük le a magokat. Tegyük mindegyik magot külön kis zacskóba, vagy tasakba és írjuk rá melyik növényről szedtük le. Majd vigyük be őket száraz jól szellőző helyiségbe.

Október:

A nyári virágot már elnyíltak, kertünk sivár és üres. De most jöhetnek az őszi hagymások, amelyek majd tavasszal elsőként fognak nyílni kertünkbe. Ültessük el a nárciszokat, a jácintokat, a tulipánokat, a hóvirágot, és más tavaszi szépséget.

Ősszel is rengetek virág vár ránk, ilyenkor jönnek a krizanténumok, az ericác, a ciklámenek, és a színes levelű cserjék és örökzöldek. Ekkor még vihetünk színt kertünkbe.

Itt az ideje visszavágni a rózsákat, megmetszeni a gyümölcsfákat, és begyűjteni a komposztnak valót. Mert ugye nem égetjük el a hasznos hulladékot, a leveleket és az ágakat. Vigyük be szobanövényeinket védett helyre és fogjuk vissza a locsolást.

November:

Ekkor már kertünk újra pihen, és benti növényeink is nyugalmi állapotba kerültek, mi is pihenjünk egy kicsit.

December:

Jöhet a karácsony, ekkor épp elég dolgunk akad, élvezzük a szeretet ünnepét, és a jól megérdemelt pihenést.

Forrás – Kert varázs magazin

Share Button

Comments are closed.

Azonnali elérhetőség
Tel:
+3620/9640537
Email:
vidamkert@gmail.com

Facebook

Google Plus

Google Plus

Follow Me on Pinterest
  • A tél egy remek időszak, hogy megtervezhesse kertje kinézetét. http://www.vidamkert.hu/hogyan-tudjuk-megvalositani-almaink-kertjet/Pinned: 30 Nov 2015
  • Számos dolgot kell tennünk a kertfenntartásért a tél beköszönte előtt. http://www.vidamkert.hu/a-legfontosabb-kerti-teendok-a-tel-bekoszontese-elott/Pinned: 18 Nov 2015
  • Közparkok, közintézmények területén is dolgozunk. http://www.vidamkert.hu/kozparkok/Pinned: 2 Oct 2015
  • A tervezéstől kezdve a kivitelezésig vállaljuk park és kert építési munkákat. http://www.vidamkert.hu/szolgaltatasaink/park-es-kertepites-tervezes/Pinned: 20 Sep 2015
  • A katica segíti a kertészt a levéltetvek elfogyasztásával. http://www.vidamkert.hu/katica-a-kertesz-segitoje/Pinned: 29 Aug 2015
  • Az automata öntözőrendszer időt takarít meg Önnek. http://www.vidamkert.hu/szolgaltatasaink/automata-ontozorendszer-kivitelezes-karbantartas/Pinned: 29 Aug 2015
  • Kertépítés - http://www.vidamkert.hu/szolgaltatasaink/park-es-kertepites-tervezes/Pinned: 7 May 2015