A kerttervezés művészet, a jól tervezett kert művészi építmény. Ahhoz, hogy kertünk mindig a lehető legtöbbet nyújtsa nekünk, gondos, szakszerű tervezés szükségeltetik.
Szemben az építészekkel, a belsőépítészekkel a kertépítők élő anyaggal dolgoznak, mely állandóan változik, nemcsak nagyságában, de színében, formájában is. Az amatőr kerttervező nem biztos, hogy tudja, amit ma csemeteként vagy palántaként megvásárol, az hogyan fog a kertben mutatni pár év múlva. Ugyanilyen nehéz feladat a tereket, fókuszpontokat úgy kialakítani, hogy azok minden évszakban a tőlük várt pompában tündököljenek.
Éppen ezért azt tanácsoljuk, aki teheti, ne sajnáljon áldozni rá, forduljon szakemberhez, hiszen a kerttervezésnek is megvannak a maga szabályai, szakmai követelményei. Az elkészíttetett tervekből már mindenki saját maga is felépítheti álmai kertjét.
De ha mégis maga szeretné a kezdeti lépéseket is megtenni, néhány szempontot fontos figyelembe venni. Alaposan gondoljunk át mindent, mert nehéz és költséges lesz a hibák kijavítása.
A terület felmérése
A kerttervezés alapja. A telket hosszú mérőszalagok vagy zsinórok segítségével magunk is felmérhetjük, de használhatjuk a felnagyított helyszínrajzot is. A pontos, méretarányos rajzon fel kell tüntetni az épületeket, a már meglévő növényzetet, a kutat, és ha van ilyen, a meghagyni kívánt utakat, pihenőket.
Meg kell állapítanunk, milyen a talaj összetétele, a terület fekvése, mikor mely részek naposak, illetve árnyékosak, hol nem szeretnénk, ha belátnának. Jó, ha rajzunkon bejelöljük a szomszéd telken elhelyezkedő épületeket, nagyméretű fákat is, hogy tudjuk, azok mikor, mely területeket fogják árnyékolni.
A tér tervezése
A kerttervezés tulajdonképpen a telek meglévő adottságainak helyes kihasználása. Első lépésként csak nagy vonalakban jelöljük ki, hogy a kert mely részébe milyen funkciókat szánunk: hová kerüljön az étkezőhely, hová a grillező, a játszótér, a kerti tó, a kisház vagy a szaletli. A tervezésnél nemcsak saját magunkra, családunk minden tagjára gondolnunk kell. Feltétlenül vegyük figyelembe a többiek elvárásait, sőt számoljunk az évek múlásával, hiszen a gyerekek növekedésével mindig új és újabb funkciókra lesz szükségünk. Ha ma nincs is elég pénzünk, tervezzünk úgy, ahogy majdan teljes pompájában szeretnénk látni birodalmunkat, és a kivitelezést végezzük szakaszosan, akár évekre is elnyújtva. Tó vagy medence nélkül is szemet gyönyörködtető, egyszersmind használható lehet a kertünk, de ha a későbbiekben szeretnénk ilyet, akkor annak megfelelő helyet kell hagyni; a pár év alatt beállt növényzetet már nem lesz szívünk megbolygatni.
Még a nap járását is figyeljük meg: hol van árnyék, hol vakító verőfény; így tudjuk pontosan kijelölni a napozóterasz vagy a kellemesen hűs étkezőhely ideális helyét.
A különböző funkciójú területeket logikusan rendezzük egymás mellé. Lévén a kert a lakóterünk kiterjesztése, legjobb, ha a terasz a házhoz kapcsolódik, vagy legalább közel helyezkedik el hozzá, a komposztálót pedig telepítsük minél távolabbra. Lehetőleg ne csak egy központi teraszban gondolkodjunk, inkább alakítsunk ki különböző meghitt pihenősarkokat. A gyerekek játszóterét úgy helyezzük el, hogy a házból jól látszódjék, így bentről is figyelemmel tudjuk kísérni őket. Ugyanígy a kerti tavat is érdemes a teraszhoz közel, a házból jól látható helyre építeni, hogy rossz időben is gyönyörködhessünk benne.
Ha minden terület helyét meghatároztuk, kössük őket össze gyalogutakkal. A túl kacskaringós, túl bonyolult vonalvezetésű utakat feltehetően nem fogjuk használni, inkább – a gyepen át – lerövidítjük a grillezőhöz vagy kerti házhoz való jutást, ezért már eleve úgy jelöljük ki ezeket, ahogy azt az ésszerű használat megkívánja. Persze nem feltétlenül a „két pont között a legrövidebb út az egyenes” elvet kell alkalmazni, találjuk meg a végletek közt a megfelelő megoldást.
Ha a nagyvonalú tervvel elégedettek vagyunk, jöhet a részletek kidolgozása. Határozzuk meg az egyes építmények, a terasz, a tó, a veteményeskert pontos méretét, a használni kívánt anyagokat, burkolatokat. Csak ezek után láthatunk neki a legélvezetesebb, ámbár a legnagyobb körültekintést igénylő feladatnak: a növényzet kialakításának.
A növények megválasztása
Bármily ideális téralakítást végeztünk is, telkünk csak a különböző formájú, nagyságú és színű élő növényzet beültetése után válik kertté. Tisztában kell lennünk azzal is, hogy szép kertet csakis jó termőtalajon lehet építeni. A növények kiválasztása és beültetése előtt vizsgáljuk meg, milyen talaj áll rendelkezésünkre. Ha a földbe egy kb. 45 cm mély lyukat ásunk, megállapíthatjuk a termőtalaj vastagságát, hogy homokon, kavicson vagy esetleg milyen más kőzeten fekszik, hogy savas, lúgos vagy semleges kémhatású-e. Megtehetjük mindezt a gazdaboltokban kapható talajvizsgáló készlettel, vagy kérhetjük szakember segítségét. Mindig több helyről vegyünk mintát, hiszen a kerten belül is változhat a talaj összetétele. Nagy segítség lehet, ha körülnézünk, hogy a szomszédok kertjeiben milyen növények fejlődnek szépen.
Sok fáradságtól kíméljük meg magunkat, amennyiben a ház építése alatt vigyázunk az értékes termőrétegre. Ha ez nem sikerült, úgy a kert beültetése előtt első feladatunk a törmelék eltávolítása és a talaj megfelelő előkészítése, tápanyaggal való feltöltése legyen.
A növények megválasztásánál első szempont az adott helytől elvárt igényünk. Meg kell határoznunk, hová szeretnénk virágoskertet, hová cserjés beültetést, nagy fákat vagy kapaszkodó növényeket. A funkció meghatározása után az adott hely mérete, napos vagy árnyékos volta szerint választhatjuk ki a konkrét növényt. De nem csupán a keret adta lehetőségek fontosak, hanem a növények társíthatósága is. Tudnunk kell, hogy melyik mikor milyen színben virágzik, mennyire nyomja el a szomszédját, milyen másik növénnyel alkot szép kontrasztot ahhoz, hogy igazán esztétikus kertet hozzunk létre. Feltétlenül kalkuláljuk be, hogy az adott növények mekkorára nőnek, mert pár év múlva kellemetlen meglepetések érhetnek bennünket.
A növények helyes megválasztása még a tapasztalt amatőr kertészeknek is nagy gondot okozó, bár hálás feladat. Megismerésük sok tanulást és munkát igényel, de a ragyogó színű és változatos textúrájú kiültetések végül minden fáradságot feledtetnek.
Forrás – otthonteremto.hu